Ponjavić büszke a szurkolókra !

2019.09.04

Egy kis városban, Gornij Milanovac-ban születtem Szerbiában. 14 évesen költöztem a fővárosba, Belgrádba. 2005-ben többéves szerződést kötöttem az FMP Belgrád/al (ABA ligás csapat ), ezért is költöztem a nagyvárosba. 7 évesen kezdtem kosarazni, amikor az általános iskolát kezdtem. 7 éves koromtól 12 éves koromig a szülővárosom csapatában játszottam, a Gornji Milanovac-ban, majd klubbot váltottam. Cacak-ban kezdtem játszani (Rastko Dramicanin itt született), és itt 2 évet játszottam, mielőtt átmentem az FMP Belgrádhoz. Apukám minden este 20Km-t vezetett Cacak-ba az edzéseim miatt. Ezzel a csapattal (FMP) sok sikert értem, értünk el. Kétszeres junior euróliga bajnokok voltunk, egyszer a Junior utolsó négybe is bejutottunk, 2008-ban Madridban, majd a következő évben Berlinben. Néhányszor Szerbia bajnokságot is megnyertük. Ezek voltak a kezdő éveim.

Úgy gondolom, hogy nyugodt személyiség vagyok. Szeretek szórakozni a barátaimmal és a csapattársaimmal. Fontos, hogy minőségi időt töltsek a barátokkal, családdal.

Úgy vélem a pályán az az erősségem, hogy több pozícióban is jól szerepelek. Elsősorban dobójátékos vagyok, de egy szezonban az ABA ligában védő pozícióban szerepeltem, és az utolsó szezonban néha besegítettem a csapatomnak a 4-es poszton is.

Körülbelül egy hete edzünk együtt, és eddig úgy érzem, hogy jó kis csapat vagyunk. Nagyon sok dolgunk van, minden nap jobbnak kell lennünk, és úgy érzem, hogy jó irányba haladunk. Remek edzőink vannak, sokat tanulhatunk tőlük.

Természetesen van szabadidőnk, én ilyenkor általában próbálok lazítani, pihenni, és lelkiekben felkészülni a következő meccsre, edzésre. Néha a csapattársakkal beülünk valahova egy kávéra, de ha otthon maradok akkor szívesen nézek mozifilmeket, vagy TV showkat.

Nem igazan van semmilyen különleges babonám, szokásom a meccsek előtt. Ami nekem fontos, az az, hogy képes legyek teljes lélekkel felkészülni a meccsre, és teljes mértékben csak erre koncentrálni. Igyekszem elképzelni, hogy minden simán fog menni a pályán és hogy jó meccs lesz.

Azért választottam Kaposvárt, mert nagyon szervezett klub. Az edzők, Stojan, Ádám és Gordan nagyon jók, és mindenki más is a csapatban. Úgy gondolom együtt nagyon jó csapatot fogunk alkotni.

Nagyon meglepődtem, amikor a nyílt edzésen megláttam azt a rengeteg szurkolót! Erre nem számítottam, de nagyon jól esett, szuper, hogy ilyen erős és összetartó a szurkoló tábor. Annyit üzenek nekik, hogy azt megígérhetem: mindig igyekszünk majd a legjobb formánkat hozni a meccseken, és remélhetőleg ők olyannyira büszkék lesznek ránk, mint amennyire büszkék mi vagyunk ő rájuk!




Eredeti:

I was born in small town in central Serbia called Gornji Milanovac. I lived there until my 14 year when I moved to capital of Serbia Belgrade. In 2005. I sign multi year contract with FMP Belgrade (ABA league team) that why I moved to Belgrade. I start palying basketball with 7 years when I start going to elementari school. Since 7 until my 12th year I play in my hometown Gornji Milanovac, then chance club and city. I star to play in Čačak (Where Rastko Dramicanin is from) and play there for 2 years before I go to FMP Belgrade. Every night my father drive me 20km do Čačak on practice. With FMP Belgrade I have lot of success. We won two times Euroleague for juniors, one time on Final Four of Euroleague in Madrid 2008. and next year on Final Four in Berlin. Won few times Championship of Serbia...that was my early age and my beggiings.

I think I am calm person. I like to have fun with my teammates and my friends. Like to have quality and good time in my life.

I think my strengt in field is that I can play on few positions. My normal position is shooting guard, but I had one season in ABA league where I half sesason need to play point guard, and last season somethimes I help my team playing on position "4".

We are practicig about one week together and as I can see we are very good team. We have to much work on court, we need to practice a lot to be better every day, and I think we are doing good job! Our coaches are great, they already learned us a lot.

Of course we have free time, usualy I use my free time to relax and take a rest myself to prepare for next practice or game. Somethimes I go on coffee with teammates, but when I stay at my appartment I like to watch movies and TV showes.

I don't have any special habit before game, I just like to focus good on a game and everything should be fine on court.

I chose Kaposvar because it is very organized club, with very good coaches and people in the club like Stojan, Adam, Gordan and everyone else. All people here are very good and I think we all together will make this club good again.

I was so surprise when I saw so many fans on our open practice. That is very good, I can see that fans here are really good. I can say to then that we will do our best every game, we will fight for this club, for ourselfs for then, and I think thay will be proud on us like we will be proud on them.