Hock Geri újra edzésben !

2020.08.20

Hogy telt a nyár? Mivel töltötted ezt a hosszúra sikerült időszakot ?
 A nyár majdnem egésze a rehabilitáció utolsó szakaszát jelentette nekem ahol az állóképességem fejlesztése, és a kosárlabdához szükséges mozgáskultúra felelevenítése és újratanulása volt a fő cél. A edzések mellett természetesen a pihenésre is szántam időt, főként a Balatonon voltam emellett szerencsére a barátaimmal egy hetet külföldön is el tudtunk tölteni.

Láttalak edzésen és számomra úgy tűnt kívülről ,hogy a sérülésed szép lassan már a múlté?!
Úgy próbáltam megkezdeni az alapozást, hogy teljes értékű munkát tudjak végezni, szerintem ez sikerült de vannak még olyan dolgok amikre újra rá kell éreznem de szerencsére az edzők toleránsak velem szemben.

Vannak még "magán" edzéseid vagy kell esetleg külön erősítéséket csinálnod még ?
 A csapattal való edzések megkezdése óta nem dolgozok külön a gyógytornásszal, de a szezon közben extra figyelmet fogok fordítani a lábamra, ezek alatt külön erősítést és regenerálást értek.

A felkészülés elején vagytok még . Miből áll egy napotok jelenleg? Mennyire erős az alapozás ?
Általában 2 edzésünk van egy nap, a délutáni mindig labdás taktikai edzés. A délelőtti konditermi, futó vagy labdás egyéni képzést foglal magába. Az első héten az állapotfelmérés és a fokozatosság volt a cél hiszem most 5 hónap után kellett "újrakezdeni". A második héten már növekedett a terhelés.

Jön az U23-as szabály idén, így borítékolható ,hogy jócskán több játékperced lesz. Mennyire várod ezt a helyzetet?
Szerencsés vagyok, hogy még bele fogok férni a szabályba, több mint egy éve nem játszhattam mérkőzést úgyhogy nagyon várom már a meccseket.

Alakul a keretünk hiszen még 1 légiós érkezik 3-4-es posztra. Mit gondolsz az eddigi igazolásokról?
Ez egy teljesen más felépítésű csapatnak látszik mint az elmúlt években. Nyilván minden év elején ezt mondom de most tényleg nagy potenciált látok az alakuló csapatban, az idei játékstílusunkhoz jól tudtunk igazolni, remélem sikeres szezon elé nézünk.

Sajnos hirtelen véget ért a szezon. Ezt egy játékos ,hogy éli meg? Mi zajlik le bennetek például egy olyan meccsen ahol nincsenek nézők a zárt kapuk miatt?
A szezon lezárása személy szerint nem viselt meg, így több időm volt felkészíteni a lábamat a visszatérésre. Lehet máshol nem jelentene akkor problémát a szurkolók hiánya de Kaposváron nagyon jó a szurkolás és biztos vagyok benne, hogy a csapat hangulatán és teljesítményén is meglátszana a hiányuk.

Nagyon korai kérdés ez még de hova várod idén a csapatot?
Ez tényleg korai kérdés még mert rengeteg tényező befolyásolhatja egy csapat szezonját és a légiósok sem érkeztek meg de a legjobb 8-at reálisnak tartanám.