Debrecen ellen kezdjük az új évet

2020.01.02

Debrecen ellen lép pályára a 2020-as év első mérkőzésén csapatunk. Az alapszakasz első felét jól záró vendégek a Zalaegerszeg ellni győztes mérkőzés után sikeresen kvalifikálták magukat a Magyar Kupa nyolcas döntőjére. Kovács Adrián legénysége az előkelő és egyben felsőházat érő 5. helyen zárta az évet. A DEAC pénteken még biztosan 4 légióssal áll fel hiszen a távozó  Isaiah Armwood helyére még nem sikerült új játékost igazolni. Az így is nagyon erős légiós mag mellett a magyar válogatott Tóth Ádám parádés játékkal segíti csapatát a palánkok alatt. Ádám 17 ponttal valamint 7 lepattanóval veszi ki a részét mérkőzésenként. A csapat pontfelelőse a mindössze 179 centi Stefan Moody aki félelmetes gyorsasága és labdakezelése mellett a bajnokság legatletikusabb játékosa is egyben. Moody eddig 7 mérkőzésen lépett pályára de már így is pontfelelőse lett csapatának mérkőzésenként 19 ponttal 5 gólpasszal valamint 5,6-os lepattanó átlaggal. Milos Borisov aki Kaposváron nem épp közönség kedvenc szintén remek szezont fut újra , közel 18 pontot és 8 lepattanót tesz a közösbe. A légiós állományt Damarcus Harrison és Jahhens Manigat zárja meccsenként közösen közel 20 ponttal. Hendleinékre nehéz feladat vár de ha a Moody, Tóth, Borisov triót ki tudják kapcsolni akkor győzelemmel kezdhetjük az új évet. 

Fekete Ádám az utánpótlás fejlesztése miatt több feladatot kap és átveszi ennek teljes irányítását. A felnőtt csapatnál pedig továbbra is a szakmai stáb tagjaként tevékenykedik. Január elsejétől azonban Sztojan Ivkovics általános igazgató is leül a kispadra. Így a kispadon már három olyan volt Kaposvári játékos foglal helyet a szakmai stábban  akik bajnoki címet ünnepelhettek már anno! 

A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

         Boldog új évet kívánunk minden kedves KKK szurkolónak!