|
Fekete Ádámék nem szeretnék elkapkodni a légiós választást, ezért alaposan szétnéznek a piacon.
A Kaposvári KK-nál a magyar mag már kialakult, ezen a téren nem várható további változás. A keret két külföldi játékos érkezésével fog teljessé válni, akikhez esetleg később csatlakozhat egy harmadik is. Fekete Ádám honlapunknak elmondta, vannak már kiszemeltjeik, de konkrétumokról még nem tud beszámolni. – Mindenképpen szeretnénk egy 1-2-es, és 5-ös posztú külföldi játékossal erősíteni – mondta Fekete Ádám, a Kaposvári KK edzője a BB1.hu-nak. Valószínűleg fog még egy harmadik légiós is érkezni később, de egyelőre ez még nem biztos. Az előbb említett két posztra feltétlenül kell igazolnunk, az pedig, hogy mezőnyposztra érkezik-e további erősítés, az anyagiak függvénye. Sokat videózunk, felvettük a kapcsolatot már több játékossal is, szóval megvannak a kiszemeltjeink, de nem szeretnénk elkapkodni a döntést. A két játékos közül szeretnénk, ha az egyik olyan lenne, aki ismeri a hazai viszonyokat, de legalább európai tapasztalattal már rendelkezik. Volt már egyébként olyan játékos, akinek elküldtük az ajánlatunk, de választ nem kaptunk. Ilyenkor még a játékosok is kivárnak, szóval túl hamar nem várható végleges döntés ezekben az ügyekben. - www.bb1.hu
|
alakulunk
jokleszünk
Igazán szimpatikus hozzászólás, köszö...
Segitek én neked szerkeszteni!Szóljak...
Szinvonalas és jó meccsekre számitunk...